Árak

Személyre szabott angol nyelvtanítás óradíja: 4000 Ft / 45 perc.

Roundtable kártya

Ha kedvezményesen szeretnél angolt tanulni, vásárolj az engedményes Roundtable kártyákból. A Roundtable kártya a magánórák rugalmasságát a nyelvtanfolyamok megbízhatóságával ötvözi. A kártyák négyheti, meghatározott számú órára szólnak, de a négyheti óraszámot öt hét alatt járhatod le. Ez azt jelenti, hogy szükség esetén az óráid 25%-át átütemezheted (4 alkalomból egyet, 8-ból pedig kettőt), így óralemondás esetén sem veszíted el a befizetett összeget.
Ez a megbízható rendszer biztosítja, hogy egyszerre ne teljen el túl sok idő két óra között, így segíti a rendszeres óralátogatás és készülés szervezését, és hozzájárul a sikeres nyelvtanuláshoz – vagyis befektetett időd, energiád, valamint pénzed megtérüléséhez.

Mikor kell fizetnem?

Az óradíj fizetése előre fizetéssel, az első óra után történik, majd a folyamatosság biztosítása érdekében minden 4., illetve 8. (vagyis a kártyán szereplő utolsó) alkalommal. A kártya érvényességének kezdete mindig a legközelebb esedékes óra dátuma.

Óralemondás

Természetesen előfordul, hogy valami közbejön, és nem tudsz eljönni az órára. Semmi gond, hiszen soron következő órádat következmények nélkül lemondhatod legkésőbb 24 órával az óra kezdete előtt (ilyenkor a kártya típusától függően egy vagy két alkalommal is lehetőséged van az óra halasztására).
Ennél későbbi lemondás azonban megtartott órának minősül, amely befizetett alkalmaid számát eggyel csökkenti.

 

 

 

 

Ajándékozz szeretteidnek nyelvtudást és vásárolj Ajándék nyelvórakupont.